Úgy esett, hogy mindkét munkahelyemről elszabadultam egy hétköznap. Végezve az otthoni
tennivalókkal kora délután kilátogattam a tóra, ahol éves engedéllyel rendelkezem. A tó maga egy
bányató, megközelítőleg 26 hektár, nádassal, elárasztott bokorsorokkal, néhány mélyebb árokkal a
mederfenéken, változatos medervonulattal, több-kevesebb iszappal az alján. Az utóbbi időben több
nagy méretű ponty is megmutatta magát, melyeket korábban kizárólag messzi dobásokkal, vagy
dobótávolságon túl lehetett csak megcsípni. Nemrég azonban módosult a mozgásterük, nem
kezdenék találgatásokba vagy okoskodásba, hogy mi lehet az oka, pusztán csak örülünk, ha mi
magunk vagy horgásztársaink horogra csalják, és egy fotó erejéig megcsodálhatjuk ezeket az idős
példányait a tónak.
Igazán csak kikapcsolódásnak indult a délutánom, nem számítottam nagy kalandra, csak békére és
nyugalomra. Az autóm csomagtartójába nyúlva a Hela fantázianevű, finomítás alatt álló method
etetőanyagot emeltem ki. A gyártó útmutatóját követve önmagában kevertem be, semmi adalék,
semmi plusz csalogató anyag, semmi pellet vagy aroma nem került hozzá. Csalinak is a hozzá passzoló
mini bojlit tűztem tüskére. A dobásaim távolsága maximum 50-60 méter lehetett, azon a távolságon
egy hosszabb sávban kevesebb az iszap, ahogy a szomszéd horgászok beszámoltak róla, amikor a
bójájukat elhelyezték.
Néhány dobás után megérkezett az első bajszos, lehetett vagy másfél kiló, még a merítőben
készítettem róla egy gyors képet, és már úszott is tovább. Újabb néhány dobás következett, közben a
szomszédban napi jeggyel horgászó fiatalemberrel váltottunk néhány szót. Elmondta, hogy rengeteg
apró hal akadt neki aznap, vegyesen ponty növendékek, kárászok és vörösszárnyú keszegek, mind
egészen a part közeléből, nénány méter távolságból. Egy ismeretlen nagyobb méretű hal pedig az
előkéjével együtt távozott. Amíg találgattuk, mi lehetett, megindult az orsómról a zsinór. Bevágáskor
éreztem, hogy ez már nem másfél kiló lesz, óvatosan vezettem a parthoz, erőltetés nélkül, mert
szerettem volna meg is meríteni, nem pedig csak az elköszönő farokcsapás burványait nézni. Rövid
játék után megadta magát, a merítőbe terelhettem. A bölcsőben fekve saccoltam úgy 6 kilogramnak,
a mérleg viszont 9,5 kg-ot mutatott nagy örömömre.
A szomszéd horgász segítségével gyors fotó is készült róla, és boldogan engedtem tovább úszni, majd
újra a diós etetőanyag került a kosaramba és röpült is vissza a vízbe. A következő beköszönő egy 7
kilós pikkelyes ponty volt, éreztem, hogy ez egy szuper délután, ha csak ennyi lett volna, akkor is.
Nem gondoltam volna, hogy lesz még folytatás.
Szomszédom időközben távozott, viszont megérkeztek a barátaim is a partra, néhány állással odébb
fogaltak helyet, horgászatra készültek ők is, fogásaimról értesülve lelkesen kezdtek hozzá az
előkészületeknek. Nekem újra kerregett az orsóm, s ahogy a botot felemeltem, komoly ellenféllel
vettem fel a harcot. Közel egy órás fárasztás végén nem lehetett volna eldönteni, melyikünk piheg
jobban, a hal a bölcsőben, vagy én, a horgász a hal felett.
A mérleg 12.40 kg-ot mutatott, ami éppen az addig finomszerelékkel megfogott legnagyobb halam
súlyával volt egyenlő. Csodaszép színezetű, egészséges tükörpontyot tartottam a kezemben nagyon
boldogan. Nem számítottam ilyen csodás példány érkezésére, igazán boldoggá tett a látogatása. A
mérlegelő segítségével vízbe tettem, megvártam, míg összeszedte magát, és biztonsággal tudott
távozni. Úgy gondoltam, ezzel én kész is vagyok, ideje volna csomagolni és haza menni, de volt még
egy kicsi a bekevert etetőanyagból a vödör alján. Nem hagyhattam veszni, újra bedobtam a
végszereléket friss csalival.
Alig néhány perc telt el, ismét az orsó kerregésére lettem figyelmes. Megint kemény súly a zsinór
végén… Már mosolyogtam: Micsoda délután! Micsoda remek délután!
A nap közben közelített a horizonthoz, a fények melegre váltottak, a békák megkezdték az esti
koncertjüket, a légmozgás alább hagyott, én ilyen idilli körülmények között fárasztottam
ellenfelemet. A bölcsőbe fektetve egy hibátlan, egészséges, erős nyurga pontyot csodálhattam, és
tarthattam fel a fényképezőgép elé.
A súlya 13,20 kg, ami nem hogy hazai pályán a legnagyobb halam, de a finomszerelékes egyéni
rekordom is lett. Mondanom sem kell, este alig bírtam álomba szenderülni az élményektől…
Köszönöm, Lightning Ball csapat, Krisztián és Ádám, hogy a terméketekkel hozzásegítettetek ezekhez
az élményekhez!
Adamecz Andrea
